4+1 tipp kezdő síelőknek

Nem lehetetlen, de felnőtt fejjel kicsit nehezebb: nulláról megtanulni síelni.

Nem mindenkinek volt lehetősége vagy alkalma gyerekkorában elsajátítani a síelés alapjait, például családjában senki nem vágyott az Alpokba vagy annyira nem vonzotta az iskolai sítáborok buszos és tömegszállásos hangulata. De mint tudjuk, soha nem késő valami újba belekezdeni, az élethosszig tartó tanulás korunk egyik legnépszerűbb mantrája, így miért ne egy téli sport elsajátításával gazdagítsuk ismereteinket?
 
 
Összegyűjtöttük, mire érdemes felkészülni az első próbálkozások alkalmával, megpróbáltuk megválaszolni az összes kezdő fejében felmerülő kérdéseket és segítséget nyújtani abban, hogy ne legyen kész anyagi csőd már a legelső lesiklás.
 

1. Felkészülés

Mindenképp ajánljuk, hogy legalább egy minimális edzettségi szinttel vágjon neki a tanulásnak, ne a kanapéról felkelve próbálja rögtön meghódítani a hegyeket. Indok: izomláz, a legrosszabb fajtából - az első síélmény után még napokig képes lesz vacillálni, hogy érdemes-e leülnie, ha tudja, hogy fél perc múlva fel kell állnia……

Célszerű előre megbarátkozni a gondolattal, hogy például a baráti társaság, akikkel először síelni megyünk, jellemzően már gyakorlott síelőkből áll, akik könnyedén hasítanak a fekete pályán. Mi pedig néhány nap gyakorlás alatt örülhetünk, ha épségben leérünk a kék pályáról, szóval közös sportélményre az elején nem igazán lehet számítani.


2. Síoktatás

Mindenképp erősen ajánljuk, hogy az első síeléshez oktató segítségét kérjük barátok, családtag vagy a legrosszabb, életünk párja jótanácsai helyett. Kicsit olyan a síelés, mint a vezetés: vannak alapszabályok, mozdulatok, amiket az elején begyakorolva már rutinszerűen tudunk később használni és egyre biztonságosabban merünk a léceinken közlekedni. Mint szinte minden sportban, itt is lehetőség van egyéni illetve csoportos oktatásra, előnye - hátránya természetesen mindegyiknek van, inkább főleg a pénztárcánk vastagságát kell a döntéskor figyelembe venni.

3. Pályaválasztás

Kezdetnek egy hazai síterepen eltöltött hosszúhétvége is bőven megteszi, teljesen fölösleges még az alapok elsajátításához egy menő francia síterepre menni, mivel valószínűleg egyáltalán nem tudjuk kihasználni a több száz eurós síbérletünket. Itthon a legnépszerűbb síközpontok az Eplényi síaréna és a Mátraszentistváni sípark, de a Kékestetői síközpont is tökéletes az első csúszások megtételéhez. Ha társasággal és mindenképp külföldre vágyunk, a szlovákiai Donovaly rövidebb kezdő pályái vagy a szlovén Rogla jó ár-érték aránya miatt is ideális terep.

4. Felszerelés

Mivel még nem tudjuk, hogy tényleg a téli sportok űzése lesz a következő hobbink, vagy az első alkalom után örökre elmegy tőle a kedvünk, szinte majdnem minden síközpontban lehetséges sífelszerelést bérelni. Az alap csomagokba a legtöbb helyen a síléc, síbakancs és síbot tartozik, kezdőknek mindenképp ajánlatos a sisak és a síszemüveg kölcsönzése. Abban az esetben, ha a ruhatárunkban semmilyen sportos, meleg és vízálló darabot nem találunk, síoverált és síkesztyűt is tudunk bérelni sok helyen. Ha pedig beleszeretünk a sportban, évről évre gyarapíthatjuk felszerelésünket és ruhatárunkat és aki nem riad vissza a használt termékek vásárlásától, nagyon jó áron beszerezheti eszközeit egy síbazárban.

+1 Utazásbiztosítás

Ha kezdőként megy külföldre síelni, mindenképp ajánlott utasbiztosítást kötnie, mivel elég nagy a lehetősége annak, hogy a sok esés-kelésből akár egy kisebb sérülés vagy esetleg egy törés is összejöhet. Emellett nem valószínű, hogy mint kezdő, a legügyesebb lesz a pályán és egy másnak okozott kár vagy sérülés is sokba kerülhet. Biztosítás nélkül a mentés költségeit a sérültnek kell állni, ami egy helikopteres vagy motoros szános mentés esetén több ezer euró is lehet. Az AXA Assistance online utasbiztosítások felár nélkül fedezik a kijelölt sípályán síelést és snowboardozást, kiterjednek a sífelszerelése védelmére is és extrémebb és pályán kívüli síelés biztosítására is van lehetőség.