Honlap >

Szlovénia télen

A mindössze 2 millió fős délszláv állam változatos természeti kincsei minden évszakban rengeteg kikapcsolódási lehetőséggel várják az országba látogatókat.

A több mint kétezer méter magas hegyek, tengerpart, festői kis falvak és a helyiek egyedülálló vendégszeretete szinte mindenkit rögtön elvarázsol. Az aktívabb pihenés híveinek kifejezetten ajánlott télen ellátogatni Szlovéniába, mivel rengeteg jó minőségű sípálya és egyéb téli és extrém sportolási lehetőség vár a kezdő szinttől a haladó vagy akár versenyző sportoklókra.
 

Legnépszerűbb sípályák

A Budapesttől csak 350 kilóméterre fekvő Maribor - Pohorje síközpont a legnagyobb szlovén síterep, ahol a hobbisíelés mellett rendszeresen rendeznek nemzetközi versenyeket és világkupákat. Síelés, szánkózás, hótalpas túrázás mellett még rengeteg aktív, szabadtéri program várja az idelátogatókat, a síközponthoz nagyon közel található Maribor városa pedig rengeteg rendezvénnyel készül egész évre.
A közelben fekvő Rogla a magyar családos síelők másik kedvenc célpontja, kellemes éghajlatával, nem túl nagy, de az egyik legjobban felszerelt és kiépített pályáival. Kitűnő síterep kezdőknek és újrakezdőknek, egyáltalán nem drága és a hegyen több pályaszállás, hotel és apartman közül válogathatnak a vendégek. A falutól mindössze 20 percnyi autóútra található Zrece településen a megfáradt síelők pedig kipihenhetik magukat a régió legnagyobb wellness-és termálközpontjában.

Látnivalók Szlovéniában

Akinek már kicsit sok a bécsi adventi forgatag, keresse fel a ljubljanai adventi vásárt, ahol tényleg helyi kézműves termékek, sütemények és természetesen forralt bor várja a Prešernov téren. A szlovén főváros legfőbb nevezetességei egy nap alatt megtekinthetők, a híres Hármas híd, a ljubljanai vár és az óváros ódon sétálóutcái kisvárosi, de pezsgő hangulatot nyújtanak télen is.

Érdemes felkeresni a téli hónapokban Szlovénia leglátogatottabb turista célpontját, a Bledi-tavat és környékét is. Varázslatos panoráma, nyugalom és a havas táj szinte mesebeli látvány, a téli időszakban még hihetetlenebb a hely festői szépsége. Ameddig nem fagy be a gleccser vájta tó, addig a tó közepén található sziget és a Mária mennybemenetele templom a hagyományos pletna csónakkal könnyen megközelíthető. Mindenképp megéri felmászni a bledi várba, ahol megismerhetjük a vár és a város történetét is, és lenyűgöző kilátás nyílik a tóra és az azt körülőlelő hegyekre.

Szállás, autópálya, gasztronómia

A szlovén apartmanok és hotel szállások színvonala megközelíti a szomszédos osztrák vendéglátó szintet, mégis sokkal olcsóbb és barátságosabb közeg fogadja az országba érkező turistákat. Magyarországról könnyedén megközelíthető és nagyon jó autópálya úthálózattal rendelkező ország szinte minden lényeges és látványos pontja gyorsan elérhető.

Az ország ételkultúrájára jellemző, hogy itt szinte minden megtalálható és tipikus helyi fogásnak minősül, ami a környező országokban népszerű. A tengerpart közeli területeken a halételek és az olasz tésztafélék, a hegyvidéki és keleti részeken főleg a nehezebb ételek, mint a vadhús, disznósült, savanyúkáposzta és a sonka – kolbász ételek a gyakoriak. Balkáni ország lévén persze nem nehéz olyan éttermet találni, ahol ne lehetne egy jó csevapcsicsát rendelni és aki a Bledi-tó környékén kirándul, nem hagyhatja ki a híres bledi krémest.

Ha csak egy hosszúhétvégés kikapcsolódásra vágyik, Szlovénia az egyik legtökéletesebb célpont. Indulás előtt semmiképp se felejtsen el utazásbiztosítást kötni, mivel akár egy kisebb baleset vagy bokaficam is megkeserítheti pihenését és jelentősen növelheti kirándulásának költségeit.