Hazánkban több olyan izgalmas múlttal rendelkező vár, kastély és palota áll, amelyek nem csak különleges építészeti szépségükkel nyűgözik le látogatóikat, hanem azon képességükkel is, hogy pillanatok alatt vissza tudnak repíteni bennünket az időben - akár több száz évvel ezelőttre is. Keszthely legkiemelkedőbb műemlék-épülete is épp ilyen, a kastély a 18. századi barokk hangulatot egészen máig magában őrzi.
A kastély és környéke önmagában is egy csodálatos élményt nyújt, hiszen a gyönyörűen gondozott kert és a hibátlan állapotú épület kívül-belül sugározza az elegancia és a történelem atmoszféráját. Azonban, ha igazán szeretnénk közelebbről is megismerni ezt a barokk kastélyt, akkor érdemes részleteiben megtennünk ezt, hiszen a több részből álló épület megannyi rejtett kincset foglal magában.
Az első ilyen része a Helikon Könyvtár, amely fantasztikus faragott tölgyfa bútorokkal, elegáns csillárokkal és több, mint 80 ezer kötetes könyv gyűjteménnyel várja az érdeklődőket. A könyvtár-szárnyat még maga Festetics család legjelentősebb alakja, Festetics György építtette hozzá a kastélyhoz, aki életében több folyóirat és szépirodalmi mű megjelenését támogatta az évek alatt.
Az irodalom és költészet iránti szeretetét mi sem mutatja jobban, mint az, hogy évente kétszer megrendezte a Helikon ünnepséget, ahová a Dunántúl legnevesebb íróit, költőit hívta meg. Ez a lelkes rajongás meglátszik a könyvtáron is, a szépen megmunkált bútorok, a kötetek száma és különlegessége mind azt mutatja, hogy szívéhez nagyon közel állt a kastély ezen szobája, amelyet most mi magunk is meglátogathatunk, hogy magunkba szívjuk a régi idők kultúrájának illatát.
Ezután mindenképpen érdemes meglátogatnunk a Festetics kastély 500 éves pincerendszerét is, ami nem csupán egy régi korokat idéző folyosó, itt kapott ugyanis otthont a Balatoni Borok Háza. A bor és a történelem szerelmeseinek is kiváló választás ezt a részét meglátogatnia a kastélynak, hiszen itt borkóstolóval egybekötött tárlatvezetésen vehetünk itt részt.
Semmiképp se hagyjuk ki a kastély múzeumait sem, hiszen többféle kiállítással is találkozhatunk itt, például a Helikon Kastélymúzeum, a vadászati múzeum vagy a tetőtéren található történelmi modellvasút kiállítás.
Ezen kívül a kastélypark tökéletes helyszín egy kellemes sétára, a természetrajongóknak pedig külön csemege, hiszen a rengeteg különleges fafajta található meg benne, többek között olyanok is, amelyek már elérték a 400 éves életkort is! Itt található ugyanakkor a hintómúzeum is, amely egy különleges ékköve lehet látogatásunknak!
Töltsünk el egy felejthetetlen napot Keszthelyen, a hangulatos Festetics kastélyban és fedezzük fel érdekesebbnél érdekesebb részeit! Természetesen, belföldi utazásunk során sem szabad elfelejteni a megfelelő utasbiztosítás megkötését, hogy teljes nyugalomban teljen a kirándulás!