A különleges Szigetköz

Szigetköz Magyarország legnagyobb szigeteként van számontartva a maga 375 kilométeres területével. A Nagy Duna és a Mosoni-Duna által határolt kistáj méltán az egyik legkedveltebb úti célja a természetjáróknak, hiszen gazdag növény- és állatvilággal, kanyargós bicikliutakkal és különleges vízivilággal rendelkezik. 

A Szigetköz számos programlehetőséget kínál a kikapcsolódni vágyóknak. Mosonmagyaróváron található a Szigetköz Kalandpark, ami közvetlenül a Mosoni-Duna partján terül el és tavasztól várja a vendégeit különleges természetközeli élményekkel. Ha már Mosonmagyaróváron járunk, érdemes ellátogatni a várba is, amit még István király létesített a Király-dombon. A városban fürdőzésre is van lehetőségünk magas hatásfokú gyógyvizekben. A térség tanösvényekben sem szűkölködik, így aki gyalogtúrát tervez vagy ritka növényfajokkal szeretne megismerkedni, annak a 42 hektáros tó élővilágát bemutató Morotva tavi tanösvény kiváló alternatíva lehet. Hédervár is számos látnivalóval ékeskedik. Az ide látogatók megtekinthetik a temetőkápolnának nevezett, csodatevő kút köré épült Boldogasszony-templomot, ami régen plébániatemplomként is funkcionált, vagy a település másik kincsét, a két szfinx által őrzött Héderváry Kastélyt. 

A Szigetköz egyik legismertebb programja a mellékágakon való vízitúra.     A kenutúra során zátonyok, szigetek és a folyóágakat szegélyező ligeterdők között evezünk. A holtágak nagyon nyugodt vizűek, így nem kell félni, hogy az út során esetleg probléma lesz. A térségben biciklitúrákat is könnyen szervezhetünk, tekintve, hogy Győr és Mosonmagyaróvár között szinte végig külön kerékpárút van kiépítve és a kis autóforgalomnak köszönhetően nyugodtan indulhatunk útnak. Megéri ellátogatni a Lipótot Darnózselivel összekötő, 2800 méter hosszú vadgesztenye fasorhoz, ami főleg tavasszal nyújt káprázatos látványt a gesztenyefák virágzásakor. A denkpáli hallépcső hazánk egyetlen természetes jellegű hallépcsője, amely a vándorló dunai halfajok bejutását segíti a folyó mellékágába. A dunaremetei Dodo vadfarm és Horgásztó kiváló desztináció azoknak, akik szeretik az állatvilágot, megismernének különleges madárfajokat, vagy esetleg horgászni szeretnének a vadregényes környezetben. 

Magával ragadó helyszínek lelhetőek fel hazánkban. Érdemes felfedezni kincseinket! Belföldi utazás során is fontos a megfelelő utasbiztosítás kiválasztása, mindig legyen ez az első lépésünk!    

Következő cikkünk: Az Andrássy-kastély