Honlap > Tippek és tanácsok

A makói vöröshagyma

A makói hagyma egy vöröshagymafajta, ami Makó térségében termesztenek. A makói vöröshagyma szimbolikussá vált a térségben, így azóta már felkerült a hungarikumok hosszú listájára is. Az Európai Bizottság pedig felvette a védett elnevezésű termékek szűk körű európai uniós listájára. De vajon mitől különleges a makói vöröshagyma?

A makói vöröshagyma a népi nemesítés magasiskolájának eredménye. A makói hagymafajta volt az elsők között, amelyet dughagymás eljárással ültettek el, a Makó környékén jellemző száraz időjárásnak „köszönhetően”. A világ többi részén a hagymatermesztés leginkább magos vetéssel zajlott. Alap esetben, a hagyma természetéből adódóan a második évben magot hoz, így ez a dugványos megoldás nem a hagyma fejlődéséhez igazított megszokott megoldás volt. A makói éghajlatnak köszönhetően azonban a makói vöröshagyma nem képes kellően nagyra nőni a nyáron, így pedig a termesztését egy évvel kitolták. Emiatt a hagyma eredetileg sokkal kisebb méretű volt, mint ma, majd a dugványozós módszernek hála formálódott át. Az így termett hagymák közül a nagyobbra nőtt terméseket elfogyasztották, még a kisebbeket eldugványozták. A hagymatermesztők közben rájöttek, hogy a kis dughagymák nem tartalmaznak elegendő tápanyagot, így pedig ugyanúgy kisebb méretű hagyma terem majd. Éppen emiatt a nagyobb dughagymákat hőkezelték, kiszárították, majd így dugványozták el. Ez a titka a nagyméretű makói vöröshagymának, amelyet mára minden magyar ismer.

A képen hagyma, zöldség látható

Automatikusan generált leírás

Különös módon a híres makói hagyma termesztése kisparaszti tevékenységből származik. A makói kiskertekben régen mindenki a saját ízlése és gondja szerint válogatta a hagymákat, nem szívesen bízták másra. A gondos termesztés eredményeként alakult ki a hagyma ma is ismert több rétegű, bronz héjú formája. 

A makói hagymát a mai napig termesztik a helyiek. Mivel a városban a vöröshagyma természeti értéke vitathatatlan, Makóban számos látnivaló és program a hagyma szimbolikája köré épül. Ilyen például a Hagymaház, ami a város kulturális központja, vagy a Hagymatikum fürdő az értékes termálvízével, de a város hagyma formájú szobrát is megcsodálhatjuk a térségben.

Bárhol is járunk a világban, mindig érdemes megismernünk a nemzeti konyha különlegességeit és tradícióit. De mielőtt utazásba vágnánk a fejszénket, mindenképp kössük meg a megfelelő utasbiztosítást, hogy a kiruccanás felhőtlenül teljen!

Következő cikkünk: A csabai kolbász