A világ leghosszabb folyója

Ha a világ leghosszabb folyója a kérdés, egy helyett muszáj kettőt megneveznünk. Sokáig minden hivatalos leírásban az szerepelt, hogy az egyiptomi Nílus mondhatja magáénak ezt a kitüntető címet, a közelmúltban azonban változott a helyzet, az akkori mérések szerint az Amazonas előzött, ugyanis a dél-amerikai folyót 6992 kilométeresre mérték.

Amazonas-(1).jpeg

Amazonas vagy Nílus?

De a számadatokra nem kell mérget venni, ahány kutatás, annyi végeredmény olvasható az interneten. Egyes szakcikkek szerint annak, hogy az Amazonas sokáig csak a világ második leghosszabb folyójának számított, az volt az oka, hogy a kutatók nem tudtak eljutni a forrásáig. Először két brazil felfedezőnek, Paula Salhanának és Roberto Wernecknek sikerült ez 1994-ben, de nekik is 13 évet kellett várniuk, míg összeállt egy tudományos expedíció, amely megerősítette felfedezésüket. Ám ez a feltételezés tudományosan még nem bizonyított.

Monumentális folyók

A legújabb kutatások szerint az Amazonas 6992 km hosszúságú, majdnem eléri az elképesztő 7000 km-es hosszt.
Az Amazonast a Wikipédia 6650, a Nílust pedig 6575 kilométeresre tartja. Hogy melyik a helyes válasz, arról megoszlanak a vélemények, de az biztos – mindkettő különleges világot alakított ki maga körül. 

A Nílus kincse

A Nílus név a görög Neliosz-ból ered, ami szó szerint folyóvölgy-et jelent. A Nílus mentén alakult ki a civilizáció egyik bölcsője: az ókori Egyiptom mintegy négyezer évig állt fenn a Nílus völgyében. A terület a középkorban is megtartotta jelentőségét, Egyiptom sokáig az iszlám világ és a tágabb értelemben vett Közel-Kelet legerősebb állama volt, a kultúra, a kereskedelem és a tudomány világjelentőségű központja. Fővárosa, Kairó, a Nílus és egész Afrika legnagyobb metropolisza ma is az arab világ központja. De a folyamot nem csak Egyiptomhoz lehet kötni, összesen tizenegy afrikai ország vízkészletét határozza meg. Burundi, Kenya, Ruanda, a Kongói Demokratikus Köztársaság, Tanzánia, Uganda, Eritrea, Etiópia, Dél-Szudán és Szudán országait érinti a Nílus. Tulajdonképpen az életet jelenti ez a területen, zöldell körülötte minden, míg máshol a sivatag sárga színe jellemző. A folyó mentén gazdag kulturális élet alakult ki az évszázadok során, templomok, műemlékek sorakoznak egymás mellett. Nem véletlen, hogy a nílusi hajókázások elképesztően népszerűek turisztikai szempontból. Luxus ez a végletekig: a hajókon nem csupán éttermek és szórakozóhelyek, de még úszómedencék is megtalálhatók.

Az Amazonas vetekszik vele, amelyről azt biztosan el lehet mondani, hogy legbővizűbb folyó a világon. A folyamon több víz folyik le, mint a Mississippin, a Níluson és a Jangcén együttvéve. A vízgyűjtő területe is az Amazonasnak a legnagyobb: 7 180 000 km² , hogy jobban értsük, ez Dél-Amerika területének csaknem 40%-a.

A csodálatos Amazonas

Először Francisco de Orellana spanyol felfedező  kísérelt meg végigjárni a folyót a 16. században. Expedícióját harcos nők támadták meg, ezért kapta a folyó brazíliai szakaszán a görög mitológia harcos nőire utaló Amazonas nevet.
A folyam hét országot érint, ezek Brazília, Peru, Kolumbia, Ecuador, Bolívia, Venezuela és az apró Guyana. Brazíliában, az Egyenlítőnél ömlik az Atlanti-óceánba. Torkolata impozáns jelenség; a tölcsér- és deltatorkolat több száz négyzetkilométeres hibridje. Különleges jelenség, hogy az Amazonas hordaléka még a szárazföldtől 100 kilométerre is sárgára festi a tenger vizét. Az Egyenlítő szinte „telibe találja” a deltában, az esőerdők övezetében épült Macapá városát. Tehát a folyó az óceánba ömlik, ám mielőtt ezt megteszi, életet visz Dél-Amerikai északi felébe. Érdekesség: egyszerre úszkálnak benne piranhák és delfinek.

Először Francisco de Orellana spanyol kutató próbálta meg végigjárni a folyót a 16. században. Expedícióját harcos nők támadták meg, ezért kapta a folyó brazíliai szakaszán a görög mitológia harcos nőire utaló Amazonas nevet.

Az Amazonas természeti kincsekben gazdag vidéke számos látnivalót rejt. Évről évre turisták ezrei választják a folyam térségét kikapcsolódásra. Páratlan szépségű hajótúrák által fedezhetjük fel a régió különlegességét. A folyó mellett húzódó trópusi esőerdők rengetege, kaucsukfa-ültetvények, pálmafák, óriás-tündérrózsák, illatozó gyógynövények és a színes állatvilág egy mesebeli világba repít minket. Találkozhatunk itt bőgőmajmokkal, papagájokkal, vízidisznókkal és kókuszgémekkel is. A völgy városai és települései ínyenc gasztronómiával, egyedülálló kulturális örökséggel és nagy vendégszeretettel várják az ideutazókat.

Az Amazonas-medencében élő emberek közül a legtöbben portugálul beszélnek, ami nem meglepő, ugyanis a terület legnagyobb része Brazíliához tartozik, második helyen a spanyol nyelv van, a harmadik az őslakos nyelv, a Reengage.

Mielőtt elutazunk az Amazonashoz, ne feledjük, hogy a legfontosabb a megfelelő utasbiztosítás kiválasztása!

Következő cikkünk:
Legjobb nyaralóhelyek