Honlap > Tippek és tanácsok

A világ legnagyobb állatkertjei

Az állatkertek fontos oktatási és kutatási feladatokat látnak el. Sokszor hozzájárulnak az állatfajok megértéséhez, veszélyeztetett fajok védelméhez. Emellett természetesen erős szórakoztatási faktorral is bírnak, hiszen az állatokat látogatóknak is bemutatják. A budapesti állatkert is jelentősnek mondható. A kapuit 1866-ban nyitotta meg, közel 20 hektáron, több mint 800 állatfaj tízezer példányát láthatjuk. Az alapos végignézése sokszor nem egy napos program, azonban még így is eltörpül a világ legnagyobb állatkertjei mellett.

A-vilag-legnagyobb-allatkertjei-(2).jpeg

Peking

A kínai fővárosban található állatkert az ország legrégebbi és legnagyobb, ilyen jellegű intézménye. Évente több mint öt millió látogatót vonz. A kialakítása a klasszikus kínai kertet idézi, virágokkal, tradicionális kialakítással. A 89 hektáron elterülő intézmény majd 1000 állatfaj 14 ezer példányának otthona. Olyan ritka állatokról híres, mint az óriáspanda, a vöröspanda, vagy például a dél-kínai tigris. 

San Diego

A világ talán legismertebb állatkertje 40 hektáros méretével a budapesti duplája. A fajok, illetve példányok számában ugyan némileg elmarad, állatbarát gyakorlata mégis rendkívül ismertté tette. Kiemelten nagy hangsúlyt fektetnek a fajok megőrzésére, védelmére és a szabadba való visszaengedésükre. Az állatkert egyik híressége, hogy Kínán kívül itt él a legnagyobb panda populáció.

Berlin

Tőlünk nem is olyan távol található az egyik legnagyobb állatkert. 35 hektáros területe ugyan elmarad az előző két társától, azonban több mint 1300 fajának közel 20 ezer példányával már abszolút az élvonalba tartozik. Kifejezetten régi intézményről beszélünk, egy bő évtized múlva már a második centenáriumát ünnepelheti, hiszen 1844 óta várja a látogatókat a német fővárosban. Számunkra különös jelentőséggel bír, hogy a Fővárosi Állat- és Növénykerthez hasonlóan itt is található egy elefántokkal díszitett kapu, ráadásul ez az állatkert Budapest utca felőli bejáratánál található.

Mielőtt azonban nekivágunk az utazásnak nem szabad elfeledkezünk az utasbiztosításról. Ennek hiányában ugyanis apró kellemetlenségek, nem várt események is komoly problémává válhatnak, könnyen elronthatják az utazás élményét.

Következő cikkünk: Horgászat a határon túl