Fapados légitársaságok felsorolása
A ma főként a légi közlekedésben használt fapados jelző eredetileg a vasúti közlekedésből származik. Az 1900-as években három vagonosztályt különböztettek meg jegyár szerint, innen került át a fapados jelző a légi közlekedésbe. Ugyanis a repülőtársaságok a vasút elveit igyekeztek követni, innen a több osztályos kialakítás és az elnevezés is.
/fapados-legitarsasagok-(1).jpeg.aspx)
A fapados jelző szinonimájaként használt diszkont jól rámutat az elv lényegére, miszerint a jegyárakat olyan alacsonyan tartják amennyire csak lehet. Így a jegyár főként a szükséges szolgáltatásokat fedezi, a kényelmi szolgáltatások vagy nem elérhetőek vagy plusz költség fejében vehetők igénybe. Ilyen lehet a nagyobb kézipoggyász, az ülőhely megválasztása, vagy a fedélzeten felszolgált étel, ital lehetősége. Mivel igen kedvező feltételeket biztosítanak mindezek ellenére is, rövidebb utakra kiváló választás lehet bármely úti célunknak megfelelő fapados járat.
A legkedveltebb fapados légitársaságok a Wizz Air, az Austrian Airlines, az Eurowings, mely a Lufthansa egyik leányvállalata, EasyJet és a Ryanair.
A nyugodt utazás egyik legfontosabb feltétele a megfelelő
utasbiztosítás kiválasztása.
Következő cikkünk:
Járatinformációk
