Feltöltődés a hegyekben

A nyaralás egyik célja, hogy feltöltődjünk, illetve kipihenjük az év fáradalmait. Néha azonban ez nem sikerül maradéktalanul. A tengerparti nyüzsgés, a városnézés a nyári hőségben sokszor kimerítőbb, mint azt elsőre gondolnánk. Ha úgy érzed, hogy soha nem tudod magad rendesen kipihenni nyáron, akkor érdemes lehet a hegyek felé venni az irányt.

Feltoltodes-a-hegyekben-(1).jpeg

Síparadicsomba nyáron

Az osztrák síparadicsomok decembertől februárig tömve vannak, azonban nyáron, amikor a hó elolvad kevesebben látogatják az Alpok szálláshelyeit. Kevés dolognak van olyan relaxáló hatása, mint amikor az embert minden irányból hatalmas hegyek veszik körbe. A semmihez sem fogható tiszta és friss levegőn már az is élmény, ha csak lélegzünk. Azonban a hegyek lehetőséget adnak az aktív pihenésre is. Gyönyörű túrákat szervezhetünk, a motorozás, vagy kerékpározás szerelmeseinek pedig érdemes két keréken is felfedezni a sógorok hegyvonulatait.

Túrázás

Azonban nem Ausztria az egyetlen a közelben, ahol lenyűgöző hegycsúcsok között töltődhetünk fel. A Magas Tátra Szlovákiában és Lengyelországban elsősorban a túrázók kedvelt úti célja, nem véletlenül. Számos kiépített túraútvonal található, a könnyű sétáktól a komoly, akár több napos túrákig.

Viszont sajnos a Tátrának is megvan az a hátránya, hogy az év bizonyos időszakában hemzsegnek a turisták. Viszont azoknak sem kell messzire mennie, akik teljes nyugalomra vágynak és azt sem bánják, ha pár napra kizárják a világtól. Erdély fenyvesei talán nem olyan magasak, mint az osztrák alpok, viszont a látvány itt is garantáltan lélegzetelállító. Ráadásul a Kárpátokban egyre több szálláshely foglalható teljes ellátással, amik tökéletes kikapcsolódási lehetőséget nyújtanak, mivel a telefon és internet hálózatok nem érhetőek el.

Irány a hegyekbe!

Egy szó mint száz, mindenkinek érdemes legalább egyszer valamelyik nagyobb hegységet a nyári hónapokban felkeresnie. A levegő, a látvány, a kristálytiszta, iható vizű patakok és tavak semmihez sem fogható élményt nyújtanak. Ezek a helyek lehetővé teszik, hogy teljes mértékben kizárjuk a civilizációt és csak a relaxálásra koncentráljunk. Ugyanakkor, ha valaki aktív pihenésre vágyik, akkor a lélegzetelállító túra útvonalak ezt is lehetővé teszik.

Az utasbiztosítás által nyújtott biztonságérzet és nyugodtság nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy az utunk, valóban a feltöltődésről szóljon.

Következő cikkünk:
2023 legnagyobb külföldi fesztiváljai