Honlap > Tippek és tanácsok

Legszebb magyar falvak

Hazánk az egyik legkedveltebb turista célpont, ami nem véletlen hiszen telis-tele van számtalan csodával. Nem kell messzire mennünk ahhoz, hogy varázslatos vidéken találjuk magunkat, elegendő Magyarország térképét böngészni és máris összeállítható a legkiválóbb nyaralás.

Tihany-(1).jpeg

Érdemes a legapróbb falvakat is szemügyre venni, mert sokszor a legkisebb területeken vannak a legszebb látnivalók. Ilyen például az alig nyolcszáz lakossal rendelkező Cégénydányád, mely a Szamos partján terül el és hangulatos kiállításokkal, és a Kölcsey-Kende Kastély kertjével várja látogatóit. Az épület érdekessége, hogy az elején található gyönyörű verset maga Kölcsey Ferenc írta, direkt ehhez az épülethez címezve, így ez a része már önmagában felbecsülhetetlen értéket képvisel. A kastélyt az 50-es évek végén nevezték ki műemléknek, és azóta is gondosan figyelnek az állapotának megőrzésére. 2003-ban a Hortobágyi Nemzeti Park megvásárolta a területet, és 2015-től már a felújított kastély is nyitva áll a látogatók előtt. 

A középkor szerelmeseinek muszáj ellátogatnia Csarodára, ahol a különös falfestményeket rejtegető mosolygó szentek templomába léphet be. Ezt a középkori templomot sokan a legszebb magyarországi templomnak tartják. Az épületet azért nevezik „mosolygó szentek templomának”, mert egy restaurálás alkalmával sok, addig még teljesen ismeretlen eredetű falfestmény került felfedezésre, amely annyira különös és örömteli esemény volt, hogy a felfedezői fülig érő mosollyal jelentették be a hírt. Az épület maga román stílusban épült az 1200-as években. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egyik fontos jelképe, amelyet különösen nagy tisztelettel ápolnak a helyiek. 

De könnyen a múltban érezhetjük magunkat Egerszalókon is, ahol barangolhatunk a 17-18. századból ránk maradt tufába vájt épületekben, de akár 3D-s moziban is megtekinthetjük a terület történelmét. A barlanglakások igazi jellegzetessége Egerszalóknak, pedig nem is olyan régiek: csak az 1800-as évek elején kezdték el őket megépíteni. Jelenleg 18 ilyen barlanglakás található meg itt, ezek közül több lakásban is múzeum működik a második világháború előtti időszakról és korhűen berendezett szobák várják az érdeklődő  látogatókat.

Nem csak Egerszalókon találkozhatunk ilyen jellegű barlanglakásokkal: hasonló barlagokból kialakított művésztelepre a Bükkben rejtőző Noszvajon bukkanhatunk rá. Érdekesség, hogy ezeket a barlanglakásokat még a múlt században is lakták.  A művésztelep rendelkezik akusztikus teremmel és egy fülkékkel teli teremmel is, ahol minden hanghatás átjárja az egész helyet, így egy máshol sosem tapasztalt hanghatás részei lehetünk, ha ide látogatunk. 

A rejtélyek kedvelőit Szatmárcseke is valódi izgalmakkal kecsegteti a szokatlan csónakos fejfákkal. Érdekesség: itt található híres költőnk, Kölcsey Ferenc síremléke, ez már önmagában is egy különleges vonzerő lehet, ha azt tervezgetjük, hogy meglátogassuk ezt a kedves kis falut.

Azonban, ha csupán egy kellemes pihenésre vágyunk a Balatont szemlélve, akkor irány Palóznak, ahol őszinte falusi hangulat és leírhatatlan nyugalom vár mindenkit.  

A falu vendégszereteréről, hagyományőrző atmoszférájáról és borairól nevezetes, ráadásul rengeteg gyümölcs terem ezen a térségen, így ebben sem szenvedünk hiányt, ha erre járunk Fontos látnivaló még itt a nagy gótikus templom, a Diószegi-ház és a Pongrácz-kastély is. 

Vérteskozma település életében voltak kisebb-nagyobb hullámvölgyek, de mára már egy gyönyörű, virágzó faluként várja pihenni vágyó látogatóit. A falu érdekes módon csak egyetlen utcából áll, e köré épült a falu összes háza, az 1800-as években. A hely mesebelien nyugodt környezete miatt rengetegen keresik fel ezt a területet, különösen azok, akik a város zajától szeretnének távol kerülni. A Vérteskozma közelében fekvő erdőkben rengeteg állat él, így nem csak az erdőjárók és természet rajongók, de az állatbarátok kedvére is tesz ez a kedves kis környék. 

Vácrátót csodás botanikus kertjéről nevezetes, amely több, mint 13 000 növényfajjal büszkélkedhet, így a növények szerelmeseinek és a botanikáról tanulni vágyóknak is ugyanolyan sok érdekes lehetőséget kínál ez a falu. Mivel hatalmas területen fekszik a kert, minden hónapban egy másik helyszínt barangolhatnak be az érdeklődők. A botanikus kert tényleg óriási: 27 hektáros területen helyezkedik el. Érdekessége, hogy a mai formáját akkor kapta, amikor maga gróf Vigyázó Sándor vette meg akkor nagybeteg szerelmének, feleségének. 

A belföldi utazás megkezdése előtt fontos a megfelelő utasbiztosítás kiválasztása!

Következő cikkünk:
A legszebb magyar tavak