Legszebb magyar tavak

Hazánk az egyik legváltozatosabb ország, már ami a domborzatot illeti. Kirándulhatunk a hegyekben, vagy rendezhetünk távolba néző versenyt a Hortobágyon, mindemellett pedig vizekben sem szenvedünk hiányt. Olyannyira nem, hogy gyakran titulálják Magyarországot a tavak országának.
 
magyar-to-(1).jpeg

Rengeteg olyan tó van, melynek nem is biztos, hogy tudunk a létezéséről pedig varázslatos. Ilyen a Borostyán tó, Zalalövőn a régi Borostyán út mellett, vagy az Alrói-tó, mely kísértetiesen olyan érzéseket kelt mintha a Gyilkos-tó mentén sétálgatnánk. A tó mellett a Suvadás Ligetben, a part mentén valódi nádtetős napernyők és a fák lombjai alatt pihenhetünk, vagy fürödhetünk a tó vízében. Igazi gyöngyszem az Őrség büszkesége is, a Vadása-tó, mely igazából két tóból áll. A kisebb az erdő vadregényes mélységében terül el, vízéből tuskók állnak ki, a nagyobb pedig a nyaralóké stégekkel és füves területekkel kialakítva.

A Kiskunság legkedveltebb kiránduló helye a Szelidit-tó, amelyet nem csak a gyönyörű táj miatt szeretünk, gyógyhatású vize miatt is szívesen látogatjuk. Végül pedig nem szabad kihagyni a patkó alakú Gébárti tavat sem, mely mesterségesen került kialakításra, és egy eltűnt faluról kapta a nevét – mindennek ellenére csodálatos vidék, ahol több, mint négy hektáros szabadtéri strand áll a rendelkezésünkre.

A magyar tavak egyedülálló világát a megfelelő utasbiztosítás kiválasztása teszi nyugodtá.

Következő cikkünk:
Legszebb magyar várak