Utazás útlevél nélkül

Még jó néhány évvel ezelőtt bárhová indultunk a határon túl, szükség volt útlevélre, ma már számos európai ország elérhető nélküle, csupán a személyi igazolványunkat kell magunkkal vinni. Az Európai Unió létrejöttét követően, ha az unión és a schengeni zónán belül kívánunk utazni, akkor elegendő a személyi igazolványunkat a zsebünkben tudni.
 

utlevel-(1).jpeg


Azonban, ha az említett a határokon kívül eső területre készülünk, akkor mindenképpen gondoskodnunk kell érvényes útlevélről. Ha hosszabb utazásra készülünk, több határátlépéssel, akkor ellenőrizzünk minden országot, melyen áthaladunk, ugyanis előfordulhat, hogy a célország nem útlevélköteles, azonban valamelyik köztes ország igen. Egyes országok az útlevél mellett vízum igénylését is kötelezővé teszik, ez az induló és a célország közti megegyezésen alapszik, számos ország eltekint tőle.

Azonban mielőtt útnak indulunk mindenképpen tájékozódjunk arról is, hogy vízumköteles-e az ország, ahová utazni kívánunk. Ha efölött átsiklunk könnyen meghiúsulhat az utazás. Vízumot az utazás típusának megfelelően kell igényelnünk: repülőtéri tranzit vízum, átutazó vízum, rövid tartamú beutazási vízum, tartózkodási vízum.

Az okmányok mellé fontos még a megfelelő utasbiztosítás kiválasztása is!

Következő cikkünk:
Utazási információk