Amikor egy utazást tervezünk, az alap igényeken és vágyakon túl a kiszemelt úti cél aktuális helyzetét is figyelembe kell vennünk. Előfordulhat, hogy kiszemelt országba nem ajánlott utazni az adott időpontban például természeti katasztrófa, járványveszély vagy netán háborús helyzet áll fenn éppen.
/stop-(1).jpeg.aspx)
Természetesen ezekről szinte minden esetben tájékozódunk az újságokból és a hírekből, ennek ellenére érdemes mégis utánanézni a magyar kormány hivatalos oldalán, hogy a választott célpont az adott időpontban megfelelő-e az odautazásra. Bizonyos országokba folyamatos és közismert a tilalom, ilyen Afganisztán, Algéria, Azerbajdzsán, Pakisztán vagy Szíria – ezek az országok életveszélyes területként szerepelnek az utazásra nem javasolt térségek listáján. A Külgazdasági és Külügyminisztérium javaslata szerint a listán szereplő összes területekre kizárólag fokozott elővigyázatossággal és körültekintéssel, és a mindenkori az országot érintő helyzet tudatában utazzunk.
Illetve lehetőség szerint inkább kerüljük az említett térségeket, még a fennálló helyzet nem változik. Utazás előtt tehát tájékozódjunk az adott ország helyzetéről és a nem javasolt területekre csak akkor utazzunk, ha tényleg szükséges.
Bárhova is utazunk a megfelelő családi és csoportos utasbiztosítás kiválasztása nem maradhat el!
Következő cikkünk:
Útlevél igénylésének menete