Zarándokutak

A zarándokutak közül a legtöbb embernek elsőre a spanyol El Camino, azaz a Szent Jakab-út ugrik be, jogosan, hiszen ez a legismertebb az egész világon. Nem kell azonban ennyire messzire utazni, hazánkban is válogathatunk a zarándokutak közül, amelyeket leginkább vallási okokból, esetleg önmaguk jobb megismerésének céljával járnak be a legtöbben.
 

zarandok-(1).jpeg


Hogy mást ne mondjunk, itthon is létezik Szent Jakab-út, ezt 2009-ben hozták létre olyanok, akik tapasztalatból ismerik a spanyol útvonalat. Budapestről indul, Pannonhalmán és Lébényen át Rajkánál hagyja el az országot, majd becsatlakozik a hivatalos európai Szent Jakab-hálózathoz. A főútvonal hazai szakasza 250 kilométeres. Népszerű a Via Margaritarum, azaz a Gyöngyök Útja is, ez Mátraverebélytől az ausztriai Mariazellig fut, és a középkori országutakat, zarándokútvonalakat követi 760 kilométeren át. A Szent Márton-út 2005-ben, a Mária-út 2006-ban, a Szent Erzsébet-út 2011-ben jött létre, így mindhárom új, fejlődő, jól kiépített szakasz. Előbbi Szent Márton születésének és halálának helyét köti össze, az európai útvonala 2500 kilométeres, utóbbi Sárospataktól Kassáig terjed 86 kilométeren át.

Ne feledkezzünk meg a külföldi lehetőségekről sem: az említett El Camino például éves szinten több százezer embert vonz, a végállomás Santiago de Compostelában, Szent Jakab apostol földi maradványainál található. Az Assisi Szent Ferenc zarándoklat pedig Assisi városából indulva Olaszország középső részén vezet Szent Ferenc életének fontos pontjain át, körülbelül 300 kilométer hosszan.

A biztonságos zarándoklat legfontosabb feltétele, a megfelelő utasbiztosítás kiválasztása!

Következő cikkünk:
Horvátország pénzneme