Taxival vagy mással közlekedjek külföldön?

Külföldi utazás során gyakran a helyi közlekedés majdnem annyiba kerül, mint maga az utazás, így érdemes némi időt szánni arra is a tervezés során, hogy mérlegeljük, hogy milyen helyi közlekedési formát éri meg választani. Ha repülővel utazunk, akkor elsőként a városba való bejutást kell megoldanunk hiszen a reptér szinte mindenhol a város legkülső részén található.

taxi-(1).jpeg

Kézenfekvő, hogy a reptéri transzferjáratokat vesszük igénybe, viszont némely országokban ennek az ára felér egy havi bérlettel, így érdemes fontolóra venni a taxi, vagy az uber használatát is. Autóval beutazni a városba sokkal kényelmesebb, mint buszozni, azonban ár tekintetében rizikós lehet, hiszen még a tömegközlekedés esetében fix jegyárral számolhatunk (bármilyen magas is az), addig a taxi esetén könnyen átverés áldozatai lehetünk, ha nem vagyunk tisztában a helyi árakkal. Sokan választják az autóbérlést külföldi utazásuk alatt, de ez egy rizikós választás, hiszen több, mint valószínű, hogy nem az idegen országban töltött 1-2 hét alatt fogjuk kitapasztalni a jellemző közúti viszonyokat, ezért, ha van rá mód, ne autóbérléssel kezdjük a nyaralást. Nem tudhatjuk, mire számítsunk; hol van csúszós út, hol van veszélyes kereszteződés, a helyiek milyen temperamentummal vezetnek, tehát összességében nem érdemes ezeknek a veszélyeknek kitenni magunkat. 

Ha úgy gondoljuk, van elég tapasztalatunk és bátorságunk hozzá, akkor is érdemes odafigyelni pár dologra. Nézzük meg, kell-e egyáltalán előre foglalni, hiszen a reptereknél található, olcsónak tűnő kölcsönzők sokkal drágábbak, mintha a belvárosban bérelnénk, ahol nem csak hogy élőben láthatjuk a bérelt autó állapotát, mielőtt kifizetnénk, de nem fenyeget minket az esetleges lemondás miatti veszteség sem, ami az előre foglalás esetében megeshet. 

Szolgáltatók összehasonlításakor ne csak a bérlés összegét, de a további extra költségeket is vessük össze, mint például a második sofőr, a gyerekülés. Sokan nem számolnak fel plusz költséget ezekért, ezért érdemes több oldalról is megvizsgálni egy-egy autókölcsönzőt, mielőtt döntenénk. Készüljünk fel arra is, hogy a legtöbb helyen letétet kell adnunk a bérelt autóra, amelyet a kártyánkon zárolt összeg formájában tart fenn a szolgáltató, tehát úgy tervezzünk, hogy ez az összeg nem fog rendelkezésünkre állni a nyaralás során. Azt is nézzük meg, mi az adott kölcsönző szabálya a tankolást illetően, mert nagyon eltérőek a szokások: van, aki tele tankkal adja át az autót és üresen kéri vissza, van, aki éppen ellenkezőleg, de előfordul az is, hogy nincsen semmiféle kötelezettsége a bérlőnek. 

Az egyszerűség kedvéért akár taxit, akár ubert használunk tegyük ezt telefonos applikáción keresztül, több taxitársaság is rendelkezik már saját alkalmazással, illetve az ubernek is kiválóan kezelhető a rendszere. Az alkalmazáson keresztül látjuk az utazási célunkhoz kalkulált lehetséges útvonalat, és a hozzávetőleges fizetendő összeget, így nem érhet meglepetés. A városba érve pedig bátran pattanjunk biciklire vagy béreljünk egyéb gurulós utazó eszközt, és járjuk be így a város nevezetességeit. A legtöbb nagyvárosban már elérhető a bike-sharing lehetősége, amellyel fillérekért kölcsönözhetünk biciklit és járhatjuk be vele a környéket. További előnye, hogy biciklivel nem csak egyszerűbben megállhatunk, ha valamilyen látványosságot találunk vagy esetleg megéhezünk, de ugyanakkor a környezetet is kíméljük. Sokkal jobb élmény úgy bejárni a várost, hogy nem kell a turistákat kerülgetni az úton, idegeskedni a többi sofőr miatt vagy hosszú perceket elpazarolni parkolóhely keresésével.

Tömegközlekedés során a legjobb, ha napijegyet választunk, így nem kell előre kalkulálni, hogy hány jegyre lesz szükségünk a nap során. Sok helyen már van erre alkalmas mobilapplikáció is vagy feltöltőkártya jellegű bérlet, ha találkozunk ilyennel, mindenképpen ezt vegyünk igénybe, hiszen ezzel nem csak kevesebb szemetet termelünk, de kevesebb odafigyelést is igényelnek. Ezekről mind-mind tájékozódjunk még utazás előtt, hogy az előre kalkulált idő- és költségkeretünkben is szerepeljen, így biztosan nem ér majd meglepetés, ha már ott vagyunk.

A közlekedési eszköz mellett a megfelelő utasbiztosítás kiválasztása is fontos!

Következő cikkünk:
Utazás babával