Brno Prága és Budapest között helyezkedik el félúton. Morvaország gazdag történelemmel és temérdek látnivalóval csalogató fővárosát, érdemes legalább egyszer meglátogatni. Az óváros korokon átívelő különleges építészete mellett, megannyi étterem, söröző és terasz várja a kikapcsolódásra vágyókat.
Történelem
A településről az első feljegyzések a 9. századra tehetők. A monda szerint Bryno nevű törzsfő alapította, neve pedig sáros, mocsaras helyzet jelent. Végül a 13. századtól kezdve, főleg német telepesek bevándorlása révén már várossá fejlődött.
A mai napig álló, egyik legnagyobb nevezetesség, Špilberk vára sokszor jutott főszerephez. Először a tatárokat verték innen vissza. Kétszáz évvel később a város a huszitákkal szemben a magyarok mellé állt, ekkor két komolyabb ostromnak is ellen tudtak állni. Majd a harmincéves háború alatt sem tudták a támadók bevenni.
A város elsősorban fejlett posztóipara miatt, a 19. században az osztrák birodalom legnagyobb gyár városa volt. Jelentőségét azóta is megőrizte, Csehország második legnagyobb városa ma sokak számára a MotoGP futamokról ismert, azonban ennél sokkal többet kínál.
Látnivalók
Korábban már említettük Špilberk várát, a város egyik kötelező látványosságát. Mellette érdemes felkeresni a Szent Péter és Pál székesegyházat, illetve a kapucinusok kriptáját.
Természetesen, mint minden középkori város esetében a főtér és az óváros is számos látnivalóval várja az érkezőket. Azonban a Káposzta tér (Zelny trh) és környéke kiemelkedő különlegességeket kínál. Találhatunk itt föld alatti múzeumot, különleges szökőkutat és az ország legnagyobb édesvízi akváriumát is.
A látnivalókat még hosszan sorolhatnánk, azonban egyet még mindenképpen ki kell emelni. A Villa Tugendhat építészeti műalkotás, az ország egyik nemzeti kulturális emlékműve. 1929-ben tervezte meg Mies van der Rohe, viszonylagos frissessége ellenére 2001 óta az UNESCO Világörökség része. A funkcionalista építészet egyik remeke, amely sokkal megelőzte korát, mindenképpen érdemes meglátogatni.
Utazás
Brno könnyedén megközelíthető Budapestről kocsival és vonattal egyaránt. Közelsége tökéletessé teszi egy arra, hogy pár napot, akár egy hosszú hétvégét itt töltsön az ember a párjával, esetleg barátokkal, családdal.
Decembertől januárig nem ritkák a mínuszok, nyáron pedig hozzánk hasonlóan gyakran kúszik 30 Celsius-fok fölé a hőmérő higanyszála. A leginkább talán az őszi időszakban érdemes a várost meglátogatni, hiszen ilyenkor a természet gyönyörűsége is hozzáad az élményhez, az időjárás pedig ideális a városnézéshez, viszont még akár a teraszokra is ki tudunk ülni egy-egy órára.
Azonban akármikor utazik az ember, az első lépés mindig a megfelelő utasbiztosítás megkötése!
Következő cikkünk: Chilei utazás olcsón