A természetjárás rendkívül jó hobbi. Egészséges, egyszerre lehet egyedül és társasággal is űzni, feltölt mentálisan, elkezdéséhez sem különösebb tudás, sem pénz nem szükséges, bónuszként pedig csodálatos tájakat láthat az ember. Magyarországon a legismertebb turista útvonal az Országos Kéktúra, erről szedtünk össze most pár érdekességet.
Valójában három útvonal
Az Országos Kéktúrát 2020-ban a National Geographic, a világ 25 leginkább ajánlott utazási célpontja közé sorolta. Az 1172 km hosszú útvonalat, az 1979-es Másfélmillió Lépés Magyarországon című, nagy sikerű filmsorozat tette igazán népszerűvé, azonban ez az útvonal csak az ország északi peremén húzódik végig. Csak a későbbiekben egészült ki, további két túrával, így alakult meg az Országos Kékkör.
Az első toldás 1989-ben volt, amikor Rockenbauer Pál és csapata bemutatta az …és még egy millió lépés című filmsorozatban, a ma, Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra néven ismert szakaszt. A teljes kör pedig 1996-ban zárult be, amikor kiegészült az Alföldi Kéktúrával. Az összesen 2584 km hosszú Kékkör tehát három túrát köt össze, nem csupán egyet.
Izgalmas jutalmak
A Kéktúra teljesítői nem csak a látvánnyal és a túra teljesítésének tudatával lesznek gazdagabbak! A túra során végig pecséteket gyűjthetünk, a Magyar Természetjáró Szövetség forgalmazásában beszerezhető igazolófüzetünkbe. Akinek pedig megvan az összes pecsét, az a füzet beküldése, illetve ellenőrzése után egy elismerő oklevéllel és egy jelvénnyel is gazdagabb lesz. A teljesítők névsora pedig elérhető a Kéktúra hivatalos honlapján, így megőrizve a teljesítményt az utókor számára. Ez utóbbi alól természetesen kérhet kivételt, aki nem szeretné a nevét nyilvánosságra hozni.
Digitális követés
Ma már természetesen ezt a hobbit is segíthetjük digitális eszközökkel. A telefonunkra ingyenes letölthető Természetjáró applikációban rengeteg hasznos segítséget találunk a túrázáshoz. Számos letölthető és így offline módban is használható turistatérkép, illetve útvonaltervek mellett, a Kéktúra útvonala és pecsételőhelyei is mind megtalálhatóak benne. Segítségével a teljesítéshez szükséges minden információ ott lapul a zsebünkben.
A túrázás előtt azonban ne felejtsünk el gondoskodni a megfelelő utasbiztosításról! Gyaloglás közben elég egy rossz lépés, amely rövidre veszi a túránkat. Az utasbiztosítás, azonban hatékonyan csökkenti a kellemetlenségeket az ilyen helyzetekben is!
Következő cikkünk: A legjobb ételek Franciaországban