Varsó sok értelemben, nem kifejezetten emelkedik ki az Európai fővárosok listájából. Nem ez az egyetlen Világörökség helyszín, azonban van egy különleges tulajdonsága. Ezt a címet úgy kaphatta meg, hogy a második világháború végén, a város 85%-a romokban hevert.
Viharos múlt
1281-ben Plock fejedelme, II. Boleslaw lerohanta és megsemmisítette Jazdówot, majd egy hasonló települést alapított a kis halászfalu területén. Ezzel megszületett Varsó.
A 14. században a mazóviai fejedelem székhelye, később Mazóvia fővárosa lett. 1529-ben a lengyel koronához csatolták és végül 1596-ban III. Vasa Zsigmond nevezte ki fővárosnak.
Ezzel azonban a történet még nem ér véget. 1795 és 1807 között a Porosz Királyság annektálta a területet, amelyet aztán Napóleon hiába szabadított fel. A lengyel-orosz perszonálunió fővárosának autonómiáját, egy lengyel felkelés miatt az oroszok megszüntették, és a Visztula tartományba olvasztották be. 1918-ban a független Lengyelország fővárosa lehetett, a megpróbáltatásai viszont még itt sem értek véget.
A második világháború során Varsó a végső harcok színhelye volt, amelynek során a város 85%-a, benne a történelmi Óváros és Királyi Palota, megsemmisült.
Újjáépítés
Az Óvárost, kulturális és történelmi jelentősége miatt, teljes mértékben, pontosan a háború előtti formában rekonstruálták. Ez pedig annyira jól sikerült, hogy 1980-ban rendhagyó módon, az UNESCO Világörökség helyszínek közé is beválasztották.
Ma az európai építészet minden stílusa képviselteti magát a városban. A legrégebbi épület a gótikus Szent János székesegyház, 1390-ből. Majd ettől a ponttól kezdve a reneszánsz, a barokk, a klasszicista jegyek és a modern panelek is megtalálhatók.
Látogatás
Varsó egyáltalán nem csak a statisztikusok számára izgalmas. A Visztula folyó két partján fekvő város az egyetlen európai főváros (és az egyik a kettőből a világon), amely nemzeti parkkal határos.
Az egyedi város és az újjáépített Óváros mellett különlegességnek mondható, hogy Varsó területének 40%-a zöldterület. Számos park, kastély, tó és erdő található itt.
Emellett természetesen fővárosként, a lengyel nép gazdag kultúráját és történelmét bemutató múzeumok, piacok és az általános kikapcsolódást szolgáló mozik, illetve vendéglátóipari egységek miatt is érdemes idelátogatni.
Indulás előtt, azonban ne feledkezzünk el a megfelelő utasbiztosítás megkötéséről!
Következő cikkünk: Európa legszebb túraösvénye, az Alpok-Adria túraútvonal