Görögország legkeletibb szigete, mindössze 18 kilométerre a török partoktól, az Égei- és a Földközi-tenger határán várja a látogatókat. Gazdag történelmi és kulturális háttérrel, festői környezetben, mesés tengerpartokkal csábítja az utazókat.
Egy csoda a hétből
Rodosz a Dodekanészosz-szigetcsoport legnagyobb tagja. Már a neolitikumban, időszámításunk előtti 40. században lakott volt, történelmét végigkísérte a görög, majd a római civilizáció is. Ennek a történelemnek talán a legnagyobb lenyomata a Rodoszi Kolosszus.
A világ hét csodájának egyik tagja, egy hatalmas Héliosz isten szobor, amelyet időszámításunk előtt 280-ra építettek fel. A feljegyzések alapján 15 tonna bronz és 9 tonna vas felhasználásával alkották meg. Sokáig azonban nem állhatott, mert időszámításunk előtt 225-ben erős földrengés rázta meg a szigetet, ami a szobrot is lerombolta.
Az újjáépítést a városban élő orákulum megtiltotta, mondva a szobor szerencsétlenséget hoz Rodoszra. 653-ban az arab hódítók eladták a kolosszus maradványait egy szíriai zsidónak, akinek a monda szerint 900 tevére volt szüksége annak elszállításához.
Gazdag növényvilág
Bár a sziget kopárnak tűnik, igen gazdag flóra és fauna található itt. Rodosz híres a virágairól. Elsőként a kökörcsinek bújnak elő februárban, majd sárga szarumák, lila tengeri viola, vörös pipacs, majd a nyár közepén fehér tengeri liliom teszi teljessé a színpompás környezetet.
A mediterrán vidéken elmaradhatatlan orchideákkal kiegészített növényvilág mellett, az állat- azon belül is a madárvilág is rendkívül gazdag. Elsősorban azért mert az őshonos fajok mellett a vándormadarak is rendszeresen megpihennek itt.
Turisztika látványosságok
Az izgalmas történelem és a lenyűgöző élővilág mellett érdekes látványosságból is akad bőven. Rodosz város a világörökség részeként lenyűgöző óvárossal várja a látogatókat. Itt található a Nagymesteri palota. Az épületegyüttestől a kikötő felé pedig a Lovagok utcája húzódik. Utóbbit a johannita lovagrend építette, innen ered a neve is.
A sziget keleti oldalán található Lindosz, egy halászfalu. Gyönyörű strandjai, valamint a tengerre csodás kilátást kínáló vár miatt ezt is mindenképpen érdemes meglátogatni.
Mielőtt útra kelünk felfedezni a görög szigetek csodáit, ne feledkezzünk el az utasbiztosításról sem!
Következő cikkünk: A legfontosabb kellék túrázáshoz