2023 nyara a Barbie-ról szólt. Mindenhol megjelent, az első ránézésre műnek ható rózsaszín. Ez az árnyalat azonban már évszázados épületeken is megjelenik sőt, akár a természetben is találkozhatunk vele! Íme a legszebb pink úti célok!
Lake Hillier – Ausztrália
Ausztráliához tartozó Middle Island szigeten található egy különleges tó. Levegőből már messziről lehet látni a rikító, rózsaszín vizét. Eredetileg azt hitték, hogy ennek az oka a magas sótartalom, ma már tudjuk, hogy algák, halobaktériumok és egyéb mikrobák színezik.
Bár a tóban nyugodtan lehet fürdeni, sajnos a teljes sziget el van zárva a látogatók elől. A szigetvilág felfedezéséhez ezért levegőbe kell emelkedni, onnan tudjuk élőben is megtekinteni ezt a természeti képződményt.
Rózsaszín homok a Bahamákon
A Bahama-szigetek közül az egyik legkisebb, a mindössze 8 négyzetkilométeres Harbour Island is különleges rózsaszín képződmény otthona. Egy közel 5 kilométer hosszú partszakaszon a tengert rózsaszín homokos part határolja.
Ezt apró korall-rovarok, foraminifera-k okozzák. Az apró rózsaszín és piros páncélok a homokkal keverednek, ezért lesz ilyen színű. Másik különlegessége ennek a partszakasznak, hogy még a tűző napon sem forrósodik fel, ezért nyáron is kellemes mezítláb járkálni benne.
Különleges épületek
A rózsaszín épületek megjelenése sem modern találmány. A színes karibi építészet egyik gyöngyszeme, Puerto Plata a Dominikai Köztársaság egyik városa.
A látogatott belvárostól pár blokkra, a Paseo de Dona Blanca, más néven Pink St. Bianca Franceschini, olasz bevándorló emlékére épült. Az egy háztömb hosszúságú utca teljes egészében rikító magenta színű. A padok, a virágládák, de még az utca is rózsaszín.
Albert herceg 1876-os látogatásának örömére, Dzsaipur városa is pinket öltött és a mai napig úgy maradt. Ráadásul az indiai város egy Rádzsasztán fővárosa, ezért található itt, egy igazán kiemelkedő királyi építmény, a Hawa Mahal is. Krisnának dedikált, építészetileg is különleges épület, a városhoz hűen szintén rózsaszín.
Látjuk tehát, hogy az elsőre műnek ható szín nem a modern kor találmánya, sőt még a természetben is megjelenik. Mindenképpen érdemes ezért nyitott szemmel járni az utazás során, a fent felsorolt helyeket pedig akár külön is meg lehet látogatni. Indulás előtt azonban mindenképpen gondoskodjatok a megfelelő utasbiztosítás megkötéséről, nehogy valami probléma férkőzzön az idilli, rózsaszín világba.
Következő cikkünk: Gyerekkel az Egyesült Államokban