A nyári időszakban a kellemesen meleg, európai éghajlatnak köszönhetően sokak terveznek üdülést elsősorban a szomszédos és közeli országok tengerpartjain. Ezek a célpontok könnyen elérhetőek néhány óra alatt autóval, busszal és vonattal egyaránt, illetve rövid repülőutakkal is. A tél és a hideg közeledtével megnő a kereslet az egzotikus, távolabbi célpontok iránt. De persze a hűvös évszakban nem mindenki vágyik forróságra, a téli sportok szerelmesei Európa legszebb, hófödte hegycsúcsai felé kelnek útra.
A külföldi utazás során a kikapcsolódást és magát az üdülést mindig egy hosszú tervezési folyamat előzi meg, amikor az anyagiak végiggondolása és a minél kedvezőbb szállások, ajánlatok megtalálása mellett az ideális desztináció kiválasztása is gyakorta nagy kihívásnak számít. Mi legyen tehát a következő úti cél? Mire vágyunk? Milyen lehetőségeink vannak? Mi fér bele az anyagi keretünkbe? Mennyi idő áll rendelkezésünkre? Milyen jellegű pihenésre vágyunk? Kétségtelen, hogy bármilyen típusú utazásra is vágyunk, szerencsére a lehetőségek széles tárháza áll rendelkezésünkre az egész évben. A bőség zavarában elveszve segítségünkre lehet egy összefoglaló, mely fontos szempontokat, ötleteket és tippeket ad a döntéshez. Irány külföld!
-
Mennyi az anyagi keretünk?
Magyarázatra bizonyára nincs szükség, hogy miért fontos átgondolnunk azt, hogy mennyi pénzt szeretnénk elkölteni az üdülésre. Ennek fényében tudunk a közelebbi és messzebbi lokációk közül dönteni. Ám a szűkebb pénztárca sem jelenti feltétlenül azt, hogy le kell mondanunk az egzotikus nyaralásról, hiszen egy kis körültekintéssel, illetve pár jó tanács megfogadásával jelentősen lefaraghatunk az utazási költségekből. De fontos tisztázni, hogy bár manapság könnyen szerezhetünk akciós és olcsó repülőjegyet, de ha drága az élet a városban, ahová indulni készülünk, akkor ott bizony nem egyszerű spórolni. Például bármikor el tudnánk repülni Milánóba, szinte minimális összegből, de ott megszállni és jókat enni-inni szemmel látható összegbe kerülhet. Persze mindenkinek mások az igényei, de bármilyen elvárásaink is vannak, érdemes összehasonlítani pár lokációt. Ebben segítségünkre lehetnek az egyes szálláskereső oldalak, ahol ellenőrizhetjük, hogy ugyanannyi éjszakára mennyiért tudunk megszállni hasonló színvonalú helyeken, meg egyáltalán mekkora választék áll a rendelkezésre. Különféle fórumokon pedig utána járhatunk, hogy hol mennyiért lehet étkezni, közlekedni, múzeumba menni, stb.
-
Mivel szeretnénk utazni?
Manapság számos lehetőség közül válogathatunk, ha külföldi útra készülünk. Autó, repülő, busz, vonat, hajó... De akár onnan is megközelíthetjük a témát, hogy mi az a jármű, amivel biztosan nem szeretnénk utazni. Ugyanis nem mindenki bírja a repülőt, de arra is gondolni kell, hogy egy 14 órás buszút pedig megviselheti az ember testét és lelkét egyaránt. Tervezzünk úgy, biztosan kényelmes legyen számunkra az utazás.
-
Mennyi idő áll a rendelkezésünkre?
Teljesen fölösleges egy hosszú hétvége alkalmával túl messzire menni. Hiszen ez esetben több idő mehet el az utazásra, mint magára a pihenésre, ezzel pedig nem jutna elég időnk a programokra, a városnézésre és a kikapcsolódásra sem. A pár napos üdülésre érdemes szomszédos úti célt választani, olyan helyet, ahová 1-3 óra alatt odaérhetünk kocsival, vonattal vagy repülővel. Ha hosszabb idő áll a rendelkezésünkre, például egy 1-2 hetes nyaralásról van szó, már bátrabban tervezhetünk. Nagyon messzire, vagyis másik kontinensre menni azonban csak akkor érdemes, ha belefér, hogy az odautazással (+ várakozás és időeltolódás) egy-két nap kiesik.
-
Milyen jellegű kikapcsolódásra vágyunk?
Városnézés, múzeum látogatás, tengerparti kikapcsolódás vagy aktív pihenés, sportolás és hegymászás? Ezen opciók meghatározása már önmagában eldönthetik magát a helyszínt. Persze az sem másodlagos, hogy a családunkkal, esetleg kisgyermekkel, kisállattal, idős hozzátartozóval, a párunkkal vagy a barátainkkal utazunk. Ha így sem vagyunk biztosak abban, hogy pontosan mire vágyunk, gyűjtsünk inspirációt és ötleteket a különféle utazó blogokról, vlogokról, böngésszünk bátran az utazási irodák ajánlatai között vagy akár olvassunk véleményeket, kommenteket a különböző közösségi média felületeken, melyek igazán hasznos információkkal szolgálhatnak.
-
Az utazás időpontja
Ha egy bizonyos időpontra, intervallumra keresünk úticélt, vegyük figyelembe, hogy milyen az időjárás a különböző helyeken, mit lehet akkor csinálni ott, mennyi a turista abban az időszakban, meg hogy ezen szempontok alapján mik a te igényeid. Van, aki nem kedveli sem a tömeget, sem a kánikulát, éppen ezért novemberben érkezik egy dél-európai tengerpartra. Az egyes országok nemzeti ünnepei általában meglátszanak a jegyárakon is.
Számtalan tökéletes úti cél létezik, legyen az közelebbi vagy távolabbi desztináció, a változó Te magad vagy. Egy utazás megtervezése kapcsán mindig azt helyezzük előtérbe, hogy milyen hangulatban vagyunk és mi szolgálja elsősorban a pihenésünket és a velünk utazók kikaőcsolódását. Mindenkinek szüksége van “énidőre”, amelynek a korlátait ne engedjük, hogy mások szabják meg. A külföldi utazás kizárólag az élményekről, a feltöltődésről és a lazításról szóljon!
Az utazás megszervezésének fontos része a megfelelő és minden igény kielégítő utasbiztosítás megkötése!
Következő cikkünk: Európai nyaralás szeptemberben