Minden ország bátran büszkélkedhet a saját nemzeti konyhájával, ízvilágával és szokásaival. Természetesen mi is, magyarok. Hazánk leghíresebb ételei közé tartozik a pörkölt, a gulyás, a halászlé, a töltött káposzta, a paprikás csirke, a paprikás krumpli, a disznótoros, a bableves és a túrós csusza. Na és mi a helyzet a többi európai országgal? Cikkünkben összegyűjtöttünk pár jellegzetes finomságot a kontinensről.
Utazásaink során csodaszép helyeket láthatunk meg, ahol rendkívüli és felejthetetlen élményekben lehet részünk, illetve megkóstolhatjuk az adott nemzet sajátos ételeit.
Pizza – Olaszország
A pizzát valószínűleg senkinek sem kell bemutatni, hiszen a világon talán az egyik legnépszerűbb étel. Alapja egy kelt tésztából készült vékony lepénykenyér, melyet paradicsom vagy tejföl alapú szósszal borítanak, és erre különféle feltétek kerülnek, a leggyakoribbak a különféle zöldségek, gomba és felvágottak, a tésztát végül reszelt sajttal szórják meg és sütőben megsütik. Jellegzetes fűszerei közé tartozik az oregánó és a pepperoni. Az eredeti olasz pizzára mozzarellát, bazsalikomot és olíva olajat tesznek, erre kerülhet további feltét. A pizza megsütése sokszor kemencében történik. Az étel neve eredetileg különféle, kelt tészta alapú ételeket jelentett, valószínűleg a picea szóból ered, mely a latin pincere (összegyúrni) szóból származik. Bár Olaszország a szülőhazája, de rengeteg olyan változata alakult ki, melyek más tájak konyhaművészetének jellegzetességeit viselik magukon, ilyen például az ananászos-sonkás hawaii pizza, a kukoricás mexikói, vagy a csípős, kolbászos magyaros pizza. A változatos feltétek nélküli, csak paradicsom szósszal, bazsalikommal és mozzarella sajttal ízesített „alap”-pizzát pizza margheritának hívják. A félbehajtott pizza neve calzone.
Muszaka – Görögország
A muszaka, másnéven rakott padlizsán a Balkán régió, a Kelet-Mediterráneum és a Közel-Kelet padlizsánalapú, húsos főétele. A régión kívül a legismertebb a görög változat. A név az arab مسقعة (musaqqaʿa, „hűtött”) szóból származik. Ezt a nevet használják a görögök (μουσακάς), a törökök (musakka) és a délszláv nyelvek is (musaka/мусака). Más nyelveken egyszerűen rakott padlizsánnak nevezik. A legtöbb változat alapja a pirított padlizsán és a paradicsom, amit általában darált hús egészít ki. A görög változatban hús és padlizsán alkotta rétegek szerepelnek, melyeket fehérmártás/besamelmártással borítanak, majd megsütnek. A török musakka nem rétegzett. Ehelyett magas hőfokon, kevés zsíron serpenyőben pirított (sauté) padlizsánból, zöld borsból, paradicsomból, hagymából és darált húsból készül, cacıkkal (kb. dzadzíki) és piláffal fogyasztják. Léteznek cukkinis, sárgarépás és burgonyás változatai is. A szerb és bolgár verzióban padlizsán helyett burgonya szerepel, darált sertéshús, a felső réteget pedig nyers tojással és néhány kanál liszttel kevert joghurt alkotja. Az arab világban a muszaka főleg paradicsomból és padlizsánból álló főzött saláta – az olasz caponatához hasonló –, és hidegen, mezzeként szolgálják fel.
Wiener Schnitzel – Ausztria
A tradicionális bécsi szelet (németül Wiener Schnitzel) a bécsi konyha közismert, 3-4 milliméter vastagságúra kivert, borjúhúsból (borjú dió, frikandó, felsál vagy alaposan megtisztított lapocka) készített, panírozott, húsétele. Amennyiben Bécsben a zsemlemorzsával panírozott ételt sertéshúsból készítik, akkor a hivatalos neve Schnitzel nach Wiener Art, azaz szelet bécsi módra, illetve „Wiener Schnitzel vom Schwein“. Manapság gyakran előfordul a "Putenschnitzel" is, ami pulykamellfiléből készülő bécsi szelet. Kutatások szerint a bundázott sült már a középkori spanyol szakácskönyvekben is szerepelt chuleta andaluza elnevezéssel. A mórok 1491-es kiűzése után a keresztény kézre került Andalúziában a helyi konyha ragaszkodott az ürühús hagyományos arab elkészítési módjához, a hús – lisztben, felvert tojáslében és kenyérmorzsában megforgatott – aranyszínűre történő kisütéséhez. A hús „aranyozása” hosszú ideig divatban volt a bizánci udvarban, ahol valódi aranyporral vonták be a hússzeleteket. A mórok terjesztették el a szokást Andalúziában, amit onnan vettek át az itáliai fényűző udvarok. 1476-ban Benedetto Salutati firenzei bankár aranyporba forgatott mandulás kalácsot szolgáltatott fel azon a lakomán, melyet a nápolyi király tiszteletére adott. Így került a panírozás szokása Milánóba is, onnan pedig a bécsi udvarba.
Bigos – Lengyelország
A bigos egy tradicionális étel a lengyel- és a litván konyhaművészetben, amit sokan Lengyelország nemzeti ételének tartanak. Az étel maga a székelykáposzta rokona, de a káposztán, valamint húsféléken kívül legtöbbször paradicsomot, mézet és gombát is tartalmaz. Igen sokféle változata létezik, receptje családonként eltérhet. A hagyomány szerint az ételt még II. Ulászló lengyel király uralkodása alatt jelent meg, aki ezzel az étekkel kínálta vendégeit vadászatai alkalmával. Nevének eredetéről lengyel nyelvészek azt tartják, hogy inkább német, mint litván eredetű. A legtöbbször rozskenyérrel szervírozzák, hozzá kísérőként vodka vagy fehérbor jár. Hasonlóan a pörköltekhez, hűtött helyen tárolható, újramelegítésekor azonnal visszanyeri ízét. Akárcsak a magyar konyha jellegzetes ételéből, a székelykáposztából, a bigosból is egyszerre nagy mennyiséget készítenek, és azt akár egy hétig is fogyasztják.
Érdemes felfedezni az európai gasztronómia nagyszerű ínyencségeit! De külföldi utazásunk előtt mindig gondoskodjunk a megfelelő utasbiztosítás megkötéséről!
Következő cikkünk: Hova utazzunk az augusztus 20-i hétvégén?
