Szlovákia Magyarország szomszédjaként gyakran látogatott város a magyar turisták által is. Hazánkból néhány óra autózással olyan csodálatos hegyek, völgyek, szurdokok és más természeti kincsek lelhetőek fel, amit kár lenne kihagyni. Íme néhány nevezetesség Szlovákiából, amely Téged is biztosan ámulatba ejt!
Tátra Nemzeti Park
Mivel is kezdhetnénk a sort, mint a grandiózus tátrai magashegyi területtel, ahol Szlovákia legrégebbi nemzeti parkja üzemel, a Tátra Nemzeti Park. A Tátra az Alpoktól északra fekvő legmagasabb hegység, csodálatos növény- és állatvilággal megáldva, így méltán vonzza a csodálatos tájak és természet kedvelőit. A Tátra Nemzeti Parkot Szlovákia területén hozták létre elsőként, majd egyesítették és kiépítették a Tátra lengyelországi területén is. A Nemzeti Park 1993 óta az UNESCO Világörökségek közé tartozik. A Magas-Tátrában található az ország legmagasabb csúcsa, a Gerlachfalvi-csúcs és Szlovákia egyik jellegzetessége, a Kriván is. A Tátra Nemzeti Park és a Pieniny Nemzeti Park között akár a lombok felett is tehetünk egy sétát a 24 méter magasságban húzódó lombkorona tanösvényen az ősfák lombjai között. A Nemzeti Park környékén szinte akárhol csodálatos tájakra bukkanhatunk, illetve részt vehetünk különböző vezetett túrákon is, amelyek útvonalai a környező településekről, például Poprádról vagy Ótátrafüredről indulnak.
Déményfalvi-jégbarlang
Szlovákiában számos különleges természeti képződménynek lehetünk tanúi az ország kivételesen szerencsés fekvéséből adódóan. Az Alacsony-Tátra északi lejtőin fellelhető Déményfalvi-jégbarlang a Déményfalvi-völgy jobb oldalán helyezkedik el. A Dobsinai-jégbarlang után az ország második legnagyobbja a Déményfalvi-jégbarlang, valamint Európa egyik legrégebben felfedezett barlangja. A völgy felett körülbelül 90 méterrel fekvő kuriózum szerpentin ösvényen közelíthető meg, illetve egy kiépített turistaösvény is felvezet. A barlang teljes, 1,7 méteres hosszából 600 méter látogatható. A barlangba betérve a különleges alakú járatok mentén varázslatos cseppkövek, jégoszlopok és vízesések kápráztatják el az odalátogatókat.
Likava vára
Az egykor királyi várként funkcionáló Likava vára a Zsolnai kerület Rózsahegyi járásában, a Vág folyó partján, a Likavka patak völgyében magasodik egy meredek kősziklán. Likava várához már az odavezető út is páratlan élményt nyújt, lévén, hogy a várat magas hegyek és messze láthatatlan erdős terület veszi körbe. A vár a történelem során többször gazdát cserélt: a 15. században a Hunyadi család keze alatt volt, majd a Thökölyi család birtokolta. Később, 1707-ben Rákóczi Ferenc seregei lerombolták, így rekonstrukcióra szorult. A vár azóta látogatható: a Hunyadi-torony tárt karokkal várja a turistákat, illetve a várban különböző kiállításokat is rendeznek.
Bármikor is utazunk ebbe az elbűvölő országba, fontos, hogy ne feledkezzünk meg indulás előtt a megfelelő utasbiztosítás megkötéséről!
Következő cikkünk: Ausztria látnivalói